Buday Anikónak hívnak,1955-ben születtem Zsámbékon, ma is itt élek eben a csodálatos fekvésű gyönyörű városban. Itt írok, innen merítem írásaimhoz a témát, gyökereim ide kötnek, legtöbbször írásaimban ide nyúlok vissza. Novellaírással kezdtem, a versírás később társult a novellaírás mellé. Versíráson belül, a haiku, az apeva versforma is nagy szerelem, több antológiában szerepelek verseimmel. Természetesen, azért a fő vonalam a novellaírás, amivel sikerült már kisebb, nagyobb eredményeket elérni, valamint, antológiákban jelentek meg írásaim. nagy örömömre az idén tavasszal megjelent első önálló novelláskötetem, címe: „ Karcsi a szomszédból”. Készül a következő novelláskötetem is, talán karácsonyra sikerül kiadnom.

 

168 éves történet

Anno: 1850

 

Nagymamám mesélte, hogy az ő nagymamája, Tercsi mama, az én üknagyanyám,

mikor, elérte a 9 éves kort, elszegődtették konyhalánynak a grófi kastélyba.

Pirkadat előtt kelt, szenet hordott a pincéből, fát, rőzsét az istálló mellől a konyhai sparheltbe. Bizony ezek a sparheltek nem olyanok voltak, mint az otthoni rakott és tapasztott tűzhely, hanem, vasból és szép fényesre csiszolt fémkeretből állt. A tetejét minden nap, mikor vége volt a főzésnek, kályhaporral kellett beszórnia, és vizes kefével szép feketére kennie. A tűztere is sokkal nagyobb volt, hordhatta bele a szenet és a fát napestig, bár ebben segített neki Berci az istállószolga, aki alig volt idősebb, mint Tercsike. Ezt azonban csak akkor tehette, ha senki nem látta. Szorgalmas munkával teltek a napjai, reggel ő volt az első, aki felkelt, begyújtott a két hatalmas sparheltbe, vizet hordott a konyhai kádakba, s mikor a szakácsné megérkezett, a keze alá kellett dolgoznia. Krumplit, hagymát, zöldséget pucolt, babot válogatott, mikor mit bíztak rá. A nap végén,a konyha takarítása is az ő feladata volt. Mire végzett, igen későre járt, az egyik faládába szalmát rakott, ráterítette a nagykendőjét, a kályha elé húzta, és az esti imádság után álomra hajtotta fejét. Boldog volt, mert ő mindig jó melegben aludt, míg a többi cseléd a cselédszálláson bizony hideg kamrában kellett, hogy aludjon.

Reggel fázósan bújtak be a konyhaajtón, és körbeállták a jó meleg sparheltet, míg Tercsike a kis konyhalány előkészítette az asztalt a reggelizéshez. Egy szelet kenyér, egy bögre tea, és mindenki indult a dolgára.

A grófék reggelije azonban sok finomságból állt. Meleg foszlós kalács, vaj, tej, méz, lekvár, hidegsült került az asztalukra, és még valami barna ital, amibe a szakácsnő cukrot is tett, az illata fenséges volt. Tercsike a közelébe sem mehetett, csak a finom illatok gyűrűztek pisze orra alá. Mikor a tálcák visszakerültek a konyhára, a szakácsnő, az inas, és a grófnő szobalánya mind fölfalták a maradékot. Tercsikét észre sem vették, tán még a nevét sem tudták. Bercivel beszélte meg a dolgot, jó barátok lettek. Néha elcsent egy két főtt krumplit, amivel rohant Bercihez, hogy nekiadja a sok segítségért. Bercinek mesélte el, van egy finom illatú barnaszínű ital, amit tejből, cukorból és sötétbarna porból kever ki a szakácsné, de nem meri megkérdezni, hogy mi az, mert a szakácsné igen irigy és goromba. Minden maradékot a spájzban, faládában gyűjt össze, este pedig, mikor senki nem látja, batyuba köti, a vastag kendőjét a batyura és magára terítve viszi ki a birtokról.

Egyik délelőtt a grófék unokája Paula kisasszony – „ micsoda név, nevettek ezen sokat a Bercivel”- lejött a konyhába, s a szakácsnétól valami kakaót kért a cicájának „ Poldikának „.

Na, nézett nagyot Tercsike, vajon mi lehet az a „kakaó” biztos valami cicaeledel, hisz ezek a gazdagok, még a cicájukat is előkelő étellel etetik, morfondírozott magában. Hát látja ám, a szakácsné nagy dirrel, durral jön elő a kamrából, kezében egy üveg, benne a csodálatos barna folyadék, és önt belőle egy tálkába Poldikának. Összefutott a nyál Tercsike szájában, az irigység is elkapta egy pillanatra, hisz ő már régen álmodozik arról, egyszer ő is ihat ebből a csodálatos finom illatú folyadékból. Poldika egy perc alatt kiitta a tálka tartalmát, majd jóízűen nyalogatta a szája szélét. Paula még odaszólt a szakácsnénak, nagymamának ne szóljon erről, mert nagymama szerint a cicák nem ihatnak kakaót, csak tejet, mert a kakaó árt az egészségüknek. No, a feneegye meg gondolta magában Tercsike, akkor minek itatod még is vele? Mintha Paula kisasszony meghallotta volna Tercsike gondolatát, hozzá tette, ennek ellenére én szívesen adok neki egy pár kortyot, hisz annyira szereti, nem tudom megtagadni tőle. Az esetet persze megint Bercivel tárgyalták meg, fahordás közben.

A történet aztán cifra fordulatot vett. Egyik este a szakácsné nagyon kapkodott, valamiért nagyon iparkodott haza. A kakaós üveg a spájzban maradt a láda tetején, és a spájzajtót is nyitva felejtette. Tercsike takarítás közben vette észre, hogy az ajtó nyitva van. Félve bekukucskált, és meglátta az üveget a láda tetején. Szegény kislány nagyokat nyelve nézte az üveget, majd a kíváncsisága, mely olyan régóta kísérte, felülkerekedett az óvatossága felett, remegő kézzel kihúzta a dugót az üvegből, és nagy áhítattal, becsukott szemmel belekóstolt az üvegben lévő folyadékba. Lassan nyelte le a semmihez sem hasonlítható illatos, édes, lágy, selymes csodát, ami pont olyan fenséges volt, ahogy azt mindig is képzelte.  Mikor kijózanodott a bódulatból, mit ez a finom ital okozott, eszébe jutott Bercibarátja. Kiosont az istállóba, megkereste Berci vackát, felrázta, ráncigálta, hogy menjen vele, mutat valami csodát. Beszaladtak a konyhába, be a spájzba, gyertyát nem mertek gyújtani, tapogatózva keresték az üveget, míg rá nem találtak. Kakaó suttogta Tercsike átszellemülten, igyál, kóstold meg Berci, ilyet még nem ittál, ha iszod, olyan, mintha, a mennyországban lennél!

Berci ivott az üvegből, s ő is valami mennyei csodát érzett a szájában, mely melegséggel, boldogsággal árasztotta el kicsi vékony testét. Ez nagyon jó, suttogta, aztán felváltva boldog kuncogással kortyolták az italt. Mikor már a jó harmadát kiitták, jutott eszébe Tercsikének, a szakácsné biztos keresni fogja az italt, de akkor neki vége. Rá jön, csak ő lehetett, aki megitta. Ha ez kiderül, bizony öt elbocsátják, hazazavarják, szégyenszemre a szülei elé kell állnia, be kell vallania, megitta a számára tiltott italt. Nem lesz munkája, pedig az otthoniaknak nagy segítség a kevéske pénz, amit negyedévenként haza visz, és egy szájjal kevesebb van otthon. Ijedten kapaszkodott Bercibe, most mit tegyünk? Kérdezte. Majd kitalálok valamit, mondta felnőttesen le föl járva a konyhában, pedig neki is összeszorult a gyomra a félelemtől. Félt, hogy a kis barátnőjét lopással fogják vádolni, akkor pedig sehol nem kap majd munkát.

A szükség sokszor jó ötlettel áldja meg az embert, ez esetben a két ijedt gyermeket, mert Berciben kezdett érlelődni egy gondolat. Lassan kiötlötte a megoldást. Várj itt, ne mozdulj, mindjárt jövök. Ezzel elszaladt a cselédfeljáró felé, ami a grófék hátsó folyosójára vezetett.

Lassan araszolva remegő lábakkal megkereste Paula kisasszony szobáját, halkan megnyitotta az ajtót és suttogva hívogatni kezdte Poldikát. Cííícííícííí, cííí, cíícíí….   addig ciceget, még meg nem hallotta  Poldika selymes puha járását. Óvatosan felemelte a cicát, és baj nélkül vissza jutott a konyhába Poldikával a kezében. Mit akarsz a cicával, hogy kerül ide, ha rájönnek mit tettél, téged is elbocsájtanak, jajgatott Tercsike. Ne félj semmit, csak tedd, amit mondok. Kend be jó alaposan Poldika szőrét kakaóval, a maradékot öntsd ki a spájz padlójára, az üveget meg leejtjük, mintha a cica lökte volna le. Így azt fogják hinni, hogy ő itta meg a kakaót. A gondolatot tett követte, a két gyermek lázas munkához látott, úgy tettek, ahogy Berci kigondolta. Miután végeztek, szegény Poldika tiszta ragacs lett a rá kent kakaótól, de nem nagyon bánta, boldogan nyalogatta magát ahol érte. Berci visszavitte a cselédlépcsőig, onnan már egyedül szaladt vissza Paula kisasszony szobájába. Igen ám, de most hogyan tovább,gondolkodtak, hisz Tercsike a konyhában alszik, mit szólnak, hogy nem hallott semmit. Megint Bercinek jött az ötlet, hordjanak beegy rakás tűzifát és szenet, s reggel, ha a szakácsné megkérdezi, mi történt, nyugodtan mondhatja, nem hallott semmit, bizonyára éppen fáért volt kint, mikor a baleset történt.

Valóban, reggel a szakácsné azonnal észre vette a romokat, hívta Tercsikét, hogy számon kérje tőle, mi történt a spájzban. Ő remegő térdekkel mondta, semmiről nem tud, nem halott semmit, a spájzba meg úgy sincs engedélye bemenni. De, ezt hallani kellett volna, erősködött a szakácsné. Biztos akkor történhetett, mikor fáért voltam, mutatott az odakészített farakásra Tercsike. A szakácsnét nem győzte meg igazán, egész reggel ezen morfondírozott, és utasította a gyermeket, hogy takarítson össze a kamrában.

Kora délelőtt Paula kisasszony jelent meg a konyhában,kérdőre vonta a szakácsnét, mikor adott Poldikának kakaót, tiszta kakaó volt reggel a gyönyörű bundája. Meg kellett fürdetni, hogy a sok ragacs lejöjjön róla. A szakácsnő döbbenten hallgatott, nem merte elmondani, hogy a hazakészített kakaós üveget itt felejtette, és azt sem merte bevallani, hogy a spájzajtót sem zárta be. Poldika biztos bejutott, leverte az üveget, és felitta az össze kakaót, ami az üvegben volt. Ez a lány még is csak igazat mondott gondolta. Így csak a vállát vonogatta, talán valamelyik bögrében maradt egy kis kakaó, azt ihatta meg másképp nem lehetett, mert én nem adtam neki az biztos. Nem volt mit tenni, Paula kisasszony és a szakácsné is belenyugodott a történtekbe, Poldika szép tiszta lett, a spájz feltakarítva, és a két kicsi cselédgyerek boldogan dugta össze a fejét, miközben Tercsike hálásan köszönetet mondott barátjának. Így esett, hogy az 1890-es évek elején egy nehéz sorsú konyhai cseléd kislány megkóstolta a számára furcsa nevű, de mennyei ízű kakaót. Soha többé nem felejtette el az ízét. Már öreg mamóka volt, még mindig kakaót ivott reggelire Berci papóval hisz felnőtt korában már megtehette, és olykor, olykor huncut mosollyal mesélték az unokáknak a kakaó történetét.

Érdekes módon a család minden tagja imádja a kakaót, hogy miért? Nem is értem!!

Buday Anikó






hagyományőrzés.eu >>